2010. november 29.

Itt szuszog az ágyamban. És én imádom. Most hajnalban jutott az eszembe, hogy az elejétől fogva imádtam vele aludni, mert tudtam. :) És ez annyira jó! :)

2010. november 26.

A női lábak olyanok, mint a felső tízezer. Nem kritizálni kell őket, hanem közéjük kell kerülni.

A kísértéstől egyféleképpen szabadulhatunk meg: ha megadjuk magunkat.

Az nevet, aki először üt.

Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is. 

A kíváncsi turista olyan, mint a szerelmes férj. Mindent elhisz és semmit sem lát.

Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő.

Maga olyan nagy állat, hogy vadászni kellene. 

A bolond ember eléggé logikus, csak az épelméjűek bírálata felületes.

A nő olyan, mint egy költői hasonlat - ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.

A sors olyan, mint egy részeges szabász: mikor belevág a szövetbe, még nem lehet tudni: felöltő lesz-e belőle vagy nadrág.

Még sohasem hazudtam. Az én koromban már ne kezdjen az ember új módszereket.

Az asszony szíve éppolyan, mint a tenger: nyugodtan, simán dobog, de senki sem lát a mélyére, és ha igen, úgy annak jaj.

2010. november 23.

Egy vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap, táblával, a következő szöveggel:

“Vak vagyok. Kérem, segítsenek!”

Arra ment egy újságíró, és látta, hogy a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát, és a másik oldalára írt egy mondatot. Délután visszatért a vak emberhez, és látta, a kalapban sok pénz van. A vak felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit. Az újságíró így válaszolt:

“Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.”

Mosollyal az arcán távozott. A vak soha nem tudta meg, hogy a táblán ez állt:

“Tavasz van, és én nem láthatom.”

Változtass a stratégiádon, ha valami nem sikerül, és meglátod, minden jobbra fordul

2010. november 9.

Azon misztikus 1000. bejegyzés óta még csak ez a plusz 60. bejegyzésem... nagyon keveset blogolok, de nem is érzek magamban mostanában késztetést. Az biztos hogy megszűnni nem fog a blogom, mivel nagyon nagyon sok minden benne van, néha jó visszaolvasgatni, olyan mint egy naplózott beszélgetés és a többi.

Nos és hogy miért nem írok?? Ezért:

"Olyan furcsa, ha az ember szerelmes, akkor egy pillantás, egy mozdulat, egy érintés csodával ér fel."