"Csak úgy ültünk a padon és néztük egymást...
Érzed ?
Mit?
Félek...
Itt vagyok nincs miért!
Most igen de mi lesz ha elveszítelek?
Attól félned nem kell."
Csütörtök, hajnal négyóra, 29-es megálló, Egyetemváros. Ő ül, egyenruha rajta, törökülésben a padon, én vele szenben szintén, csak nem csíínosban. Beszélgetünk. Elpottyan az első könnycsepp.. A francba is.. megfogadtam, nemsírok. De azért megkérdezte, hogy miért.. És aztválaszoltam: Félek. És a válasz azvolt: Itt vagyok, nincs miért!! Én pedig, hogy: Ha nem leszel itt, el veszíthetlek. Nemlátlak, és megváltozik minden. És Ő: Attól ne félj, nem történik meg.
Én odacsuszok, és hozzádöntöm a fejem, ő megpuszil.. én megnyugszom, mert ha megígérte úgy lesz. Ugye? Ugye úgy lesz?
Nem ugyanaz, csak a szituáció, az élethelyzet, és az érzések. Szíven ütött mikor véletlenül megtaláltam.. NADE! Megkaptam: nem szabad mindent ennyire túldramatizálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése