1000

Igen. Ittvagyok. Megírom. Megvan az elhatározás. Nagy szám ez az ezer, úgy hogy rengeteget bloggoltam volna úgy is, hogy nem lehetett, mert ezt a bejegyzést nem lehetett elkapkodni, és végülis kevesebb mint három év alatt jött össze ez a rengeteg hülyeség. Az utóbbi pár napban, hétben visszaolvasgattam a blogomat, és látom, hogy rengeteget változtam. Megkaptam ezt sok embertől is, hogy más vagyok, és a blogomon is látni, de hát ez van.. Ezt a hónapok-évek múlására lehet fogni. Komolyodtam? Vagy pont az ellentéte? Felnőttem? Sok minden történt. A blog elején arról írok, hogy felvettek az egyetemre, és hogy megyek balekhétre. Két évvel később hogy ismét megyek, de már mint szervező. A blog elején írok arról, hogy Firmát kértem fel magamnak, és hogy megkereszteltek. Két évvel később pedig hogy felkértek Firmának, és kereszteltem. Majdnem végig lehetett követni az első nagy szerelmem történetét, mind a hullámvölgyeket, mind a boldogsággal teli napokat. Utána jöttek a kalandokról szóló utalások, jöttek a panaszok, mikor nem tudtam eldönteni, hogy Papát hogy szeretem. Mikor nem tudtam egyes emberekkel szembeni érzéseimet a megfelelő polcra helyezni. Mikor szenvedtem, mert az érzések nem voltak viszonzottak, vagy más mértékben viszonozták. Arról is lehetett olvasni, mikor kétlettem, hogy belőlem megfelelő Firma válik. Aztán mégis megérte mind a négy az első év végét. Lehetett mókás-félrészeg-részeg bejegyzéseket olvasni, és komolykodó, párszavas, menjafrancba bejegyzéseket. Mennyiszer-de mennyiszer hiányoltam embereket. Mimit, Solyát, Petit, Gyermekeket, Lacit, és mostanában Istvánt. Hányszor dühöngtem blogon át anyámra, mert hülye. Vagy a hugomra. Vagy pont ellentétesen, és imádtam őket bejegyzéseken át. Sok minden történt, és nem bántam meg hogy belekezdtem a blogírásba. Jó visszaolvasni, visszanézni. Emlékek. Félek elvesznek. Gondolkodom, hogyan lehetne az egészet lementeni, és megőrizni, hogy majd egyszer a gyerekemnek, naplóm helyett mutathassam, hogy: nézd, íly hülye volt anyád 18-21 éves koráig. És remélem még tovább. Mert nem akarom abbahagyni. Mert jó írni. Mégha néha meg is bánok pár bejegyzést. Arra azért büszke vagyok, hogy alig 5-10 bejegyzést ha kitöröltem. Mindent felvállalok, akár elmúlt, akár nem, akár rossz, akár jó. Ez vagyok én. Egy kis tükör. Élvezzétek akik olvastok, addig amíg írok. És most ezen ünnepélyes bejegyzés keretében kérnék meg mindenkit, hogy aki olvas, kommentlejen.. akár egy szóközt, vagy bármit. Szeretném tudni, hogy nem hiába gépelek. :)

Üdv mindenkinek: (mostmár) Szandi/Szandra/Feles Lady/Messala/Ayu stb...stb...