Fellengzősen hangzik, de akartam Őt, tiszta szívvel, és megkaptam. Enyém. Csak végre el kéne hinnem. Csak annyit kéne tennem hogy boldog akarok lenni. Pedig az akarok. Nagyon. És Vele. Napról napra, évről évre. Mert Vele képes vagyok rá. Hálás vagyok, hogy Ő van nekem. Mióta komolyabbra fordult az egész kapcsolatunk, én úgy érzem megváltoztam. Nem is az, hogy máshogy gondolkodok, vagy kevesebb időm van másokra. Más lett az értékrendem, máshogy látom a világot, más lett a lista a dolgokkal amikre vágyok. Mindennél többet ér egy nyugodtan eltöltött este, egy átaludt éjszaka, mint egy buli-beszélgetés-észvesztés. Hiányoznak a barátnőim, mert hiányoznak. De tudom, hogy akik a barátnőim mindig itt lesznek, és nem fognak haragudni, hogy lett egy ELSŐ ember az életemben. Visszatérve az elejére. Aki ismer, az tudja, hogy mennyire vágytam Rá. Vannak napok, mikor olyan érzésem van, hogy ez még nem is tart igazán, vagy hogy holnap vége. Félek, hogy bármikor elveszíthetem. És el is fogom, hogy ha állandóan bizalmatlan vagyok vele... Márpedig így az vagyok, mert mindig várom, hogy mikor kapom meg azt, hogy nem vagy jó, találtam jobbat, unom ezt-azt-amazt. Nem lehet így csinálnom. Szeretem Őt, kell nekem, megkaptam, meg akarom tartani, és tudom, hogy együtt vagyunk, és együtt is leszünk. Jövőm van Vele, én tudom..
Ezt ki kellett írnom magamból, mert ez az igazság, és már muszáj volt, hogy leírva is lássam, és elhiggyem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése